A munkahelyi stressz leggyakoribb okai
A vezetők nem ismerik fel a stresszt
A CFO magazin felmérésében azt vizsgálta, tisztában vannak-e azzal a cégvezetők és a HR szakemberek, mi a munkatársak kilépésének elsődleges oka. Úgy tűnik, nem; ugyanis a megkérdezettek az előrelépési lehetőségek hiányát nevezték meg, pedig a jó válasz a stressz – ezt pedig a válaszadók még az első 5 ok közé sem sorolták be. A munkahelyi stressz manapság egyre súlyosbodó problémát jelent; és leggyakrabban az alábbiak felelősek érte.
Az alkalmazottak értékét kizárólag pénzben mérik
Jelentős stresszforrást jelent, hogy a vezetők nem megfelelő szempontok alapján értékelik az alkalmazottakat. Kizárólag azt veszik figyelembe, mennyi pénzt hoz az adott dolgozó a vállalatnak – illetve mennyit nem hoz, ha épp beteg. A kedvesség, a humor, a segítőkészség elértéktelenedik; a kollégákat pedig érthetően frusztrálja, ha erőfeszítéseiket nem díjazzák, amennyiben azok nem duzzasztják fel azonnal a cég bankszámláját.
Egyre többet és keményebben dolgozunk
Mivel az emberek féltik az állásukat, és jól tudják, hogy akár már másnaptól pótolni tudnák őket, egyre többre hajlandóak, hogy megtarthassák. Túlóráznak, hazaviszik a munkát, hétvégén is dolgoznak… Így pedig, ha nincs lehetőség a pihenésre, ugyanaz a kellemetlenség másnap már még erősebb stresszt okoz.