top of page
Pszichológus magánrendelés Budapest I. és III. kerületében
English speaking psychologist in Budapest

Hogyan profitálhatunk egy rossz kapcsolatból?

Ha egy párkapcsolat megszakad, az elhagyott fél első gondolata általában az, hogy soha többé nem szeretne hasonló szituációba kerülni, illetve, hogy elpazarolt időnek érzi az elmúlt időszakot. Pedig a saját dolgunkat könnyítjük meg azzal, ha a véget ért kapcsolatot egy lehetőségnek érezzük: arra, hogy felismerjük a hibáinkat, hogy tisztába kerüljünk vele, valójában mit akarunk, és hogy legközelebb mit csinálnánk másképp.

Párkapcsolat pszicholgus

  • Ha kapcsolatunk azért romlott meg, mert olyan kompromisszumot kötöttünk, amit nem lett volna szabad, azaz megtagadtunk önmagunkat valakiért, legközelebb tudni fogjuk, hogy ezt saját érdekünkben nem tehetjük meg.

  • Ha párunkból hiányzott valami, pedig eleinte úgy gondoltuk, ez nem jelent majd problémát; most már tudjuk, hogy az adott tulajdonság elengedhetetlen a számunkra.

  • A másik sértegetése, a harag sehova sem vezet, hiszen ezzel a saját ítélőképességünket, a saját választásunkat bíráljuk. Zárjuk le annyival, hogy nem illettünk össze az illetővel.

  • Szintén nem érdemes elpazarolt időként aposztrofálni a kapcsolatot. Sokkal ésszerűbb, ha megoldandó feladatként, kihívásként vagy leckeként tekintünk rá, így a bűntudattól is megszabadulunk.

  • Ha felderítjük, mi hiányzott az adott kapcsolatból, legközelebb olyanokkal már nem is alakítunk ki ismeretséget, akikben nincs meg az elvárt jellemvonás, így nem eshetünk még egyszer ugyanabba a hibába.

  • Egy párkapcsolat vége azt is megmutatja, ki az, akire számíthatunk: a valódi barátságok felértékelődnek, a felszínesek pedig eltűnnek.

A fentiek tudatosítására és értékelésére szánjunk egy kis időt: ne ugorjunk bele egyből egy új kapcsolatba. Amíg saját magunkkal nem vagyunk elégedettek, valószínűleg mással sem leszünk azok.

Kiemelt pszichológus blog
Recent Posts
Régebbi cikkek
Cimkefelhő
bottom of page