4 módszer, melynek segítségével elkerülhető a szakítás
Konfliktusok minden párkapcsolatban előfordulnak; ezek gyakorisága és súlyossága azonban oda vezethet, hogy a felekben a szakítás gondolata is felmerül. Bizonyos esetekben talán valóban ez a legjobb megoldás, azonban mielőtt döntenénk, próbáljuk ki az alábbi 4 praktikát, hátha segít ráébrednünk, hogy mégis jobb, ha a párunk mellett maradunk.
Emlékeztessük magunkat, mi hozott össze párunkkal
Általában nem logikus szempontok alapján választunk párt. Egyesek olyanok mellett kötnek ki, akik folyamatos kihívást jelentenek a számukra, mások pedig olyanok mellett, akikkel egy már ismert negatív helyzetet élhetnek meg: például, ha elhanyagoló szülők mellett nőttek fel, párnak is egy az érzelmeiket figyelmen kívül hagyó embert választanak. Néha azonban nem a rossz választás az oka a kapcsolat megfeneklésének; illetve a kezdeti tűz kihunyása sem jelenti, hogy nem megfelelő személy mellett döntöttünk. Ha a szenvedély elmúlni látszik, emlékeztessük magunkat régi érzéseinkre, illetve a sok közösen átélt élményre, és próbáljuk meg visszahozni őket.
Szabaduljunk ki a szokások hálójából
Egy kapcsolatban idővel az apró kedvességek helyét átveszi a rutin, a te és én szerepét a mi; a felek úgy érzik, elveszítik saját identitásukat, és a másik iránt érzett vonzalom is elmúlik. A pár tagjai magától értetődőnek veszik a másik jelenlétét. Kitörhetünk ebből, ha változtatunk a szokásainkon. Például, ha az egyik fél eddig nem kezdeményezett, hanem mindig elfogadta a másik döntését, most vegye a kezébe az irányítást.
Derítsük fel, nem a múltunk vág-e vissza
Idővel a pár tagjai egymás karikatúrájává válhatnak: mindent kritizálnak és felnagyítanak, amit egykor szerettek a másikban. Mindezek hátterében általában a múlt negatív hatásai újrateremtésének igénye áll: arra provokáljuk partnerünket, bánjon velünk úgy, ahogy egykor szüleink. Ha felismerjük ezirányú törekvésünket, könnyebben felszámolhatjuk a viselkedésünket.
Ismerjük fel az intimitástól való félelmünket
Ha párunk kedves gesztusaira hidegen, elutasítóan vagy akár mérgesen reagálunk, lehet, hogy valójában gyengének nem szeretnénk mutatkozni, ugyanis a szeretet kimutatását gyengeségként értékeljük. Bár kezdetben talán nehézséget jelent majd, próbáljuk meg viszonozni a közeledést, és ne tegyünk olyasmit, amivel elüldözzük partnerünket.